Okosszélvédőt fejlesztettek ki Salgótarjánban

A magyar fejlesztésű szélvédő képes teljes felületén kijelzőként működni

A hosszú hétvégén jelentette be az Audi, BMW és a Mercedes egyik hazai beszállítója a forradalmi szélvédőt. Számos szoftveres újításnak köszönhetően egy továbbfejlesztett gesztusvezérlés is került a rendszerbe, sőt, képes a kevert valóság megjelenítésére.

Rossz látási viszonyok között a szabad szemmel látható elemeket kiegészíti, mindezeken felül különféle fénykitakarási lehetőségekre is képes a vakító fények semlegesítésével.

okosszélvédő
Kép: Salgglass

A 120 éves tapasztalattal rendelkező salgótarjáni üveggyártó állítása szerint, a több mint 1,4 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően, egyetlen veszélyforrás sem marad láthatatlan a sofőrök számára a jövőben. A Salgglass Zrt. által vezetett konzorciumban résztvevő BME és TravelSoft Online Kft. összen 977,9 millió forint uniós támogatást nyert a GINOP “K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázatán.

Salgglass Zrt. gyár
Kép: Salgglass

A Salgglas speciális kijelzőként funkcionáló autóüveget a 2021-es Automotive Hungary Expón lehetett élőben látni, ahol két hardver prototípust láthatott a közönség. Egy könnyen szállítható “demo box” a technológia bemutatására szolgál, míg egy Jeep Wranglerbe épített verzió már a valós környezetbe helyezve latja el feladatat.

Nyitókép: Salgglass

forrás:alapjarat.hu