Szűk fél év alatt 2 millió forintnyi útdíjat spórolt a lajosmizsei fuvaros egy egyszerű trükkel

A hatóságok viszont nem díjazták a leleményességét.

Korábban már indítottak eljárást azzal a lajosmizsei fuvarozási vállalkozóval szemben, aki ellen most újfent vádat emeltek. Az ügy most is az útdíj be nem fizetése volt.

A korábbi büntetőügyében történt vádemelést követően, 2021 novemberétől a férfi egy másik cége nevében tovább folytatta a közúti áruszállítást. A díjköteles útszakaszokat azonban 91 fuvar során a kamerás ellenőrző rendszer kijátszásával vette igénybe.

A vontatója rendszámát úgy helyezte el a járművön, hogy azt a mobilkamerás és a telepített díjellenőrző állomások ne tudják érzékelni. A vádlott öt hónap alatt – miközben jogerős ítélet született a korábbi ügyében – több mint 2 millió forintot spórolt cégének az ellenőrző rendszer kijátszásával.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja. Mivel a cégvezető tevékenysége a cége javára előny szerzését eredményezte, az ügyészség a férfi megbüntetése mellett a céggel szemben bírság kiszabását is indítványozta.

A korábbi ügyben egyébként két nővel együtt emeltek ellene vádat, ahol négy gazdasági társaságot vezettek éppen. Az M5-ös autópálya felújítási munkálatainak kapcsán kötöttek fuvarozási szerződéseket, a munkálatok során pedig a díjköteles útszakaszokat térítésmentesen vették igénybe, jogtalanul.

A vádlottak azonban 2017 és 2020 között több ezer esetben visszaéltek a díjmentességgel, mert a más célú szállításaik után nem vallottak be és nem fizettek útdíjat, ezáltal egyenként 12 és 30 millió forint közötti összegű vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cégvezetők az általuk okozott vagyoni hátrányt a nyomozás során teljes egészében megfizették.

Nem érdemes tehát  trükközni ilyen módon a díjfizetéssel, mert hiába nincs rendszám a járművön, vagy hiába egy másik rendszámot tesz fel rá valaki, előbb utóbb úgy is kiderül a dolog. A kamerákon azért sok minden látszik, ráadásul a közúti ellenőrzések sem ritkák idehaza.

Forrás:Magyarország Ügyészsége

Képek forrása:Magyarország Ügyészsége


Notice: Undefined index: data_tabs in /home/happyfox/public_html/wp-content/plugins/facebook-pagelike-widget/fb_class.php on line 36