Rendőrautóval karambolózott Pierre Woodman francia pornórendező Budapesten

Hétfő délután összeütközött egy rendőrautó és egy terepjáró Budapesten a VIII. kerületi Népszínház utcában – írja a baleset-info.hu. Mint később kiderült, a terepjárót Pierre Woodman francia felnőttfilmes rendező és producer vezette, akivel két pornószínésznő, Liz Ocean és Lola Heart utazott az autóban.

A lap információi szerint a rendőrautó a Blaha Lujza tér felé haladt, épp egy villamost került ki, amikor a Kiss József utcából kikanyarodott elé egy német rendszámú fekete BMW terepjáró. A rendőrautó nagy erővel ütközött a BMW bal hátsó futóművének. Az egyik rendőr keze megsérült, őt mentők szállították kórházba. A terepjáróban utazó egyik nő sokkos állapotba került, őt is kórházba szállították.

Szemtanúk szerint a rendőrautó nem szirénázva közlekedett, de a megkülönböztető fényjelzést használta, ezért a másik autó sofőrjének észlelnie kellett volna.

Azt, hogy a terepjárót az ismert pornórendező vezette, Pierre Woodman Twitter-bejegyzése is megerősítette. Ebben azt írta:

„2023 jól indult… Annyira élveztem az év kezdetét az imádnivaló @lizoceanxxx-val,
de hazafelé menet egy nagyon gyors rendőrautó keményen elütött, és @LolaHeartXXX feje is megsérült. A kórházban kötött ki, de már hazamehetett, jól van”.

A bejegyzés alatt Lola Heart kommentben azt írta, „hátborzongató helyzet volt, és minden nagyon gyorsan történt”.

Forrás:Telex


Notice: Undefined index: data_tabs in /home/happyfox/public_html/wp-content/plugins/facebook-pagelike-widget/fb_class.php on line 36