17 önmagáért beszélő fotó a Föld leghalálosabb fegyveréről: a női irigységről

Így 2018 vége felé közeledve az ember sok mindentől retteghet. Az instabil nemzetközi gazdasági helyzetektől a fertőző betegségeken át sokféle veszély les ránk a mindennapokban, mégis egyik sem olyan halálos, mint a mind a Föld legrégebb óta létező, egyben pedig legpusztítóbb fegyvere: a női irigység. Nem hiszitek? Akkor vessetek egy pillantást a most következő képekre…?

A statisztikák pedig kimutatták, hogy valamilyen oknál fogva mindig a kisebb mellű barátnők a boldogtalanabbak.

 





Az irigység a legfelsőbb rétegek számára sem ismeretlen fogalom.

Nézzétek azokat a női arcokat. Ha szemmel lehetne ölni, ez a szegény lány, már holtan feküdne a szőnyegen.

Jól nézd meg, mert 5-en vannak ezen a fotón és az ötödik az, aki szemmel láthatóan pokolba kívánja a többit.

Olykor egy feszes fenék is jó ok lehet az irigységre.

Vagy egy pasi, miközben minden más barátnő szingli.

Ide gondolom, hogy nem is kellenek szavak.

Árulkodó pillantás.

A nézése alapján szerintem a tehetné, egyiket a másikkal ölné meg.

Kell mondanom valamit egy ilyen nézés mellé?!

Sóvárgó tekintet.

Persze bármi más is képes kiváltani a halálos irigység jelenségét.

 

forrás

Vélemény, hozzászólás?


Notice: Undefined index: data_tabs in /home/happyfox/public_html/wp-content/plugins/facebook-pagelike-widget/fb_class.php on line 36